Tavaszi szél vizet áraszt

Digitális Témahét - Tavaszi szél vizet áraszt

BESZÁMOLÓ

Speciális szakiskolánkban hagyomány a tavasszal megrendezendő Víz projekt. A Digitális Témahét kínálatából úgy gondoltuk, hogy ehhez a rendezvénysorozatunkhoz leginkább a "Tavaszi szél vizet áraszt" című projekt kapcsolódik.

Mivel iskolánk tanulói tanulásban és értelmileg akadályozottak, így a kidolgozott anyagot át kellett alakítanunk, a diákok képességeihez kellett igazítanunk. Bár a kollégák nagy része naponta használ IKT eszközöket a munkája során, ez a hét számukra is egy tanulási folyamat volt. A nehézségek ellenére igyekeztünk olyan feladatokat, küldetéseket választani, amelyek megoldása a tanulóink számára is sikerélményt okoz.

Ami megvolt: lelkesedés, érdeklődés, tenniakarás, motivált tanulók.

Ami hiányzott: részünkről időnként az adott alkalmazás biztos ismerete, a tanulók részéről pedig egy támogató szociokulturális helyzet.

A munkánkat nehezítette, hogy a szakképző osztályokba járó tanulóknak külső és belső gyakorlati helyeken szakmai gyakorlatot kellett teljesíteniük, így őket nehezebben tudtuk bevonni a munkába.

A projekt során négy küldetést teljesítettünk, a záró rendezvény már nem fért bele a hét menetébe. A munkánk nem ért véget ezzel a héttel, az elvégzett munkák során szerzett ismereteket minden tanulónk számára elérhetővé teszünk, és egy vetélkedővel zárjuk a folyamatot a Madarak és Fák Napján.

Tantárgyak köre:

Magyar nyelv és irodalom, informatika, rajz, matematika, természetismeret, kommunikáció, angol, pályaorientáció, szakmai elmélet és gyakorlat

Évfolyamok

 Előkészítő 9. és szakképző 9 - 10. évfolyamok

49 fő tanuló, 11 fő pedagógus

Időtartam

5 nap, kb. 5 tanóra küldetésenként

A Digitális Témahét tapasztalatai

A legfontosabb tapasztalatunk az, hogy nem kell megijednünk a "digitális" világ kihívásaitól. A mi diákjaink nem rendelkeznek ezen a területen akkora jártassággal, affinitással, mint a többségi iskolák tanulói. De érdeklődőek, jól motiválhatóak - így a mi feladatunk az, hogy megadjuk nekik az ismereteket, a lehetőségeket az IKT eszközök értő, kritikus használatához.

Fontosnak gondoljuk a továbblépést ezen a területen, a közösségünk már abban gondolkodik, hogy a meglévő projektjeinket egy kicsit "digitalizáljuk", illetve a következő tanévre már egy saját projekttel vegyünk részt a rendezvénysorozatban.

Szabadi Tamás

speciális szakiskola vezető


Megvalósítók

speciális szakiskola munkaközössége

Sólyom Valéria

gyógypedagógus / osztályfőnök E/9.a

munkaközösség vezető

Litter Gábor

tanár / osztályfőnök E/9.b

Gaálné Pap Zsófia

gyógypedagógus / osztályfőnök 9.a

Kiss Zoltán

szakoktató / osztályfőnök 10.a

Ferenczi Gabriella

szakoktató / osztályfőnök 9.b 10.b

Windheim Zoltánné

szakoktató / osztályfőnök 9.d 10.d 10.c

Gill Rita

mentor

"Laudantium totam rem aperiam eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis."

Kiss György

tanár

"Aspernatur aut odit aut fugit sed quia consequuntur magni dolores."

Sramó Péter

tanár

Szabadi Tamás

gyógypedagógus

intézményegység vezető, Digitális Témahét projekt felelős

Szalai-Ébert Éva

szakoktató

© 2016 Meixner Ildikó EGYMI, Mohács
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el